Változik az adórendszer

Sajtótájékoztató

A szlovák pénzügyminisztérium az adórendszer megváltoztatását tervezi, köztük a helyi, települési adókat érintő jogszabályokat is. Ezzel kapcsolatban ma megbeszélés zajlott a minisztériumban. Az előkészítési folyamatba bekapcsolódott a Pro Civis Polgári Társulás, melynek elnöke, Őry Péter Mózes Szabolccsal, a Szövetség alelnökével tartott sajtótájékoztatót Pozsonyban.

Őry Péter elmondta, hogy a Pro Civis javaslatai és a Szövetség választási programja összhangban vannak egymással az önkormányzatokat érintő elképzelések terén. Szólt arról, hogy az új adórendszerben az lesz a legnagyobb változás, hogy eddig az ingatlanadókat a beépített terület után határozták meg, a jövőben már az ingatlan összterülete (pl. a pince és a padlás lakható része) után kell adót fizetni.

Csallóközcsütörtök gyakorló polgármestereként hangsúlyozta, hogy az önkormányzatoknak több jogkört kellene kapniuk a helyi adók megállapításánál, s az adott régiók adottságait, lehetőségeit is figyelembe kell venni.
Emlékeztetett arra, hogy más a helyzet pl. a Csallóközben és Gömör viszonylatában is. Meglátása szerint módosítani kellene a helyi illetékekről szóló törvényt is, amelyben az állandó lakhely szerint adóznak a polgárok, ugyanakkor az önkormányzatok a nem állandó lakhellyel rendelkezők számára is biztosítják a közszolgáltatásokat.

Többet fognak fizetni a lakosok? Mózes Szabolcs ezzel kapcsolatban elmondta, az rendben van, ha a gazdagok többet fizetnek, ám az adórendszert úgy kell módosítani, hogy az a szegényeket ne érintse hátrányosan. A tervezett értékalapú adórendszer részleteinek kidolgozása nagyon fontos, hiszen különbség van pl. egy több generáción át épült családi ház és az újonnan emelt ingatlanok között. Miután választások előtt állunk, minden bizonnyal már csak a következő választási ciklusban kerül sor az adórendszer változására. (ON/Felvidék.ma)