Tiltakozunk a királyhelmeci kórház leminősítése ellen

Sajtótájékoztató a pozsonyi parlament épülete előtt

Mintegy húszezer aláírás gyűlt össze a királyhelmeci kórház megmentése érdekében. A Szövetség képviseletében a pozsonyi parlament előtt Forró Krisztián elnök, Cziprusz Zoltán (megyei képviselő, elnökségi tag), valamint három bodrogközi polgármester, Pataky Károly (Királyhelmec), Furik Csaba (Kisgéres) és Vozárik Márta (Tiszacsernyő) tartottak sajtótéjékoztatót.

Forró Krisztián felhívta a figyelmet arra, hogy a kórházreformnak a fejlesztésről kellene szólnia, ám úgy tűnik, hogy az a leépítésről szól. „Fájó, hogy ez a leépülés ismét a dél- és kelet-szlovákiai régiókat érinti leginkább” – mondta a Szövetség elnöke. Most újabb, csaknem 20 ezer aláírással érkeztek Pozsonyba a bodrogközi polgármesterek. A Szövetség szerint fontos, hogy az Európai Unió forrásaiból arányosan részesüljenek a déli és a keleti régiók is.

Pataky Károly, Királyhelmec polgármestere úgy látja, a királyhelmeci kórház leminősítése is azt mutatja, hogy a kormány nem törődik az ország keleti régiójával. Ennek következtében sok ápolásra szoruló embert kényszerítenek majd jelentős kerülő utakra, amely tovább növeli a költségeiket.

Cziprusz Zoltán megyei képviselő emlékeztetett a rimaszombati kórház tervezett leminősítése elleni petíció sikerére is. Az egészségügyi tárca 37 ezer polgár által aláírt petícióval szembesült, és az összefogás segítségével sikerült fenntartani a kórházi ellátást!

Furik Csaba, Kisgéres polgármester az egészségügyi dolgozók bizonytalan helyzetére is felhívta a figyelmet. Közülük vannak, akik más kórházakba mennek dolgozni, de olyanok is, aki az országhatáron túl próbálnak érvényesülni. (on/Felvidék.ma)