Táskákba rejtett szolidaritás

2025.05.29.
táska

480 szeretettáska jutott el a nélkülöző, szegénységben élő nőkhöz a Nőtagozat (Magyar Szövetség), a Szövetség a Közös Célokért és a rozsnyói Pro Le-ti társulás adománygyűjtése által. Több mint 50 gyűjtőpont, majd’ 20 önkormányzat, számos iskola, egyházi karitatív szervezet és civil egyesületek közös összefogásával gyűltek és kerültek megfelelő kezekbe a női higiéniai termékeket tartalmazó adományok. 

Az Egy táska női szeretet karitatív kezdeményezés arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a szegénységben élő lányok és nők sokszor nem engedhetik meg maguknak, hogy menstruációs termékeket vásároljanak. Alternatívaként kartonok, törölközők, rongyok szolgálnak, a menstruációs szegénység így párosul szégyennel, kisebbrendűségi érzéssel, jelentős fertőzésveszéllyel, megnehezíti a diáklányok iskolába járását, vagy a nők munkavállalását. 

„A méltóságteljes menstruációhoz minden nőnek joga van, a menzesz természetes biológiai folyamat, amely miatt senkinek nem szabadna szégyenkeznie. Sok külföldi jó gyakorlat mutatja, hogy az állam hogyan tud szerepet vállalni a nők ezen, szanitációhoz és reprodukcióhoz való jogának érvényesítéséhez. Szlovákia ezen a területen jócskán le van maradva.” – mondta el Gergely Papp Adrianna, a Nőtagozat elnöke. A becslések szerint a menstruációs szegénység minden tizedik nőt érint Szlovákiában. 

Mindenhol akadt tenni kész ember

A gyűjtésben bárki segíthetett, aki a szervezők űrlapját kitöltve vállalta, hogy otthonában, boltjában, irodájában átveszi a környékről felajánlott adományokat. Az adakozni vágyók így egy térképen kikereshették a hozzájuk legközelebb lévő átvevőpontot.

„A gyűjtőpontokat üzemeltető hölgyek (akad úr is!) gyűjtésünk tartópillérei. Az ő nagylelkűségük és munkájuk által tudtuk elérni, hogy országszerte majd’ 50 ponton gyűltek a szeretettáskák. A SZAKC minden irodája, több iskola, művelődési központ, egyházi és civil segélyszervezet bekapcsolódott, a legtöbb gyűjtőpontot viszont magánszemélyek működtették Csenkétől Szepsiig. Lélekemelő érzés ezt az összetartást látni és megtapasztalni, köszönet a gyűjtőpontot üzemeltetőknek és táskát adományozóknak” – köszönte meg a közös munkát Bokor Réka, a gyűjtés koordinátora.

Az idei évben 480 táska gyűlt, melyek közül a legtöbb már azok kezében van, akiknek az adományozók szánták őket.

Idén minden eddiginél több önkormányzat segítette az elosztást

„Mikor először hirdettük meg gyűjtésünket, több helyről érkeztek olyan hangok, hogy a menstruációs szegénység álprobléma, ilyesmi manapság már nem is létezik. Az elosztásban segítő önkormányzatok és szervezetek száma a bizonyíték arra, hogy ez fals gondolat volt. Nem csak Gömörben vagy Kelet-Szlovákiában rossz a helyzet, de sok nyugati önkormányzat, iskola is igényelt táskákat” – hívta fel a figyelmet Bauer Ildikó, a Nőtagozat alelnöke. 

Az együttműködő szervezetek által igényelt táskák száma sajnos meghaladta az összegyűlt táskák számát, így volt olyan igény, amit nem, vagy csak részben tudtak teljesíteni. „Arról sem szabad elfeledkezni, hogy egy-egy ilyen táska csak akut segítség, a problémára rendszerszinten kell választ adni” – figyelmeztetett Gergely Papp Adrianna, a Nőtagozat elnöke. 

„Beszterce megye példájára legalább a megye által fenntartott szociális és oktatási intézményekben a többi megye is biztosíthatná a menstruációs termékeket. Fontos tudatosítani, hogy a betét is olyan alap higiéniai termék, mint a szappan vagy a WC-papír – az alapvető biológiai folyamatok és higiénia miatt van rájuk szükségünk” – húzta alá Bauer Ildikó, a Nőtagozat alelnöke, aki Nyitra megye képviselőjeként igyekszik a plénum asztalára tenni az arról szóló javaslatot, hogy a jövő évi megyei költségvetés már tartalmazza ezt a higiéniai tételt is.  Előremozdulás, hogy júniustól már Nagyszombat megye is biztosít ingyenes menstruációs termékeket a középiskolások számára – tette hozzá.

Köszönet az elosztásban résztvevőknek:

Sárkányfalva, Libád, Nyírágó, Zselíz, Csata, Pozsonycsákány, Nemeshódos, Bögellő, Alistál, Komárom, Alsóhatár, Csilizpatas, Garampáld, Bart, Nagytárkány, Ipolyság, Perlyése önkormányzatai, szociális osztályai, tallósi alapiskola, a komáromi speciális alapiskola, a kürti Vöröskereszt, a párkányi plébániai karitász, a királyhelmeci és rimaszombati diakóniai központok, a perbenyiki anyaotthon, a Dúha krízisközpont.