A Szövetség tiltakozott a közigazgatási reformtervezettel szemben

Sajtótájékoztató

A Szövetség a belügyminisztériumban készített közigazgatási reformtervezetével kapcsolatban Mózes Szabolcs alelnök és Őry Péter önkormányzati szakpolitikus a párt pozsonyi székházában tartottak ebben a témában sajtótájékoztatót.

A pozsonyi sajtótájékoztatón Mózes Szabolcs rámutatott arra, hogy folytatódik a káosz a kormányzásban. A bizalmát vesztett kormány a távozása előtt még átrajzolná a megyék és járások határait.

Ez néhány hónappal a választások előtt már nyilván nem kivitelezhető, ám mégis veszélyes, hiszen ez a közigazgatási tervezet ott marad a belügyminisztériumban.
Mint mondta, nagy aránytalanságok vannak a tervezett régiók között, ráadásul az a két megye – Nagyszombat és Nyitra központokkal – is megszűnne, amelyben ma jelentős számban élnek magyarok.

Őry Péter (Csallóközcsütörtök polgármestere) arra az abszurditásra is felhívta a figyelmet,

hogy a kormány azt nem teljesíti, ami benne van a programjában, ami viszont nincs, azt igen.
A kormányprogramban nincs szó közigazgatási reformról. Ráadásul egy szakmailag megalapozatlan tervezettel álltak elő, amely összeütközésben van a Kisebbségvédelmi keretegyezménnyel, és a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartája nemzetközi egyezményével is.

Emlékeztetett arra, hogy a kisebbségvédelmi keretegyezmény 16. cikkelye kimondja: „A Felek tartózkodnak olyan intézkedések meghozatalától, amelyek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által lakott területeken az arányokat megváltoztatják, és arra irányulnak, hogy korlátozzák azon jogokat és szabadságokat, melyek a jelen Keretegyezményben foglalt elvekből származnak.”

A Szlovákia által is aláírt dokumentumok tiltják a közigazgatási régiók olyan mértékű megváltoztatását, amelyek nagy mértékben csökkentik az ott élő nyelvi és etnikai közösségek arányát.

Hangsúlyozta: tény, hogy a jelenleg érvényes közigazgatási felosztás is ellentétes a természetes régiókkal, azaz változtatásra szorul, de most itt pl. a Csallóköz további szétdarabolásáról van szó.
Végül rámutatott: A magyar közösség problémáit Szlovákiában nem értik, és így azokra nem is tudnak megoldást nyújtani a szlovák pártok. A Szövetség szakpolitikusa szerint ez a helyzet is erősíti azt a meggyőződést, hogy megalapozott az etnikai elven folyó politizálás igénye. (on)