A Szövetség az államfőhöz fordul a diszkriminatív állampolgársági törvény ügyében

Sajtótájékoztató

Fekete nap február 16-a, jelentette ki Forró Krisztián, a Szövetség elnöke a szerdán koraeste a pozsonyi parlament előtt tartott sajtótájékoztatón, melyen jelen volt Mózes Szabolcs, a párt alelnöke, Berényi József, az MKP-platform elnöke és Rigó Konrád, a Most-Híd-platform első embere.

Az eseményt, illetve Forró pártelnök határozott szavait az indokolta, a pozsonyi parlament a délután megszavazta az állampolgársági törvény módosítását, amely a szlovákság számára újabb könnyítéseket vezet be arra az esetre, ha kettős állampolgárrá válnak, a magyar állampolgárság megszerzése esetén viszont fönntartja az itteni állampolgárság-vesztés szankcióját. Az elfogadott törvénymódosítás részleteivel a nap folyamán külön írásban foglalkozunk.

Forró Krisztián elmondta, a parlament ma foltot ejtett a szlovák igazságszolgáltatáson, hiszen a kormánykoalíció bevégezte azt, amit Robert Fico Ján Slotával és Vladimír Mečiarral együtt 12 évvel ezelőtt elkezdett.

A mai nappal nagyon távol kerültünk attól, hogy ezt a csorbát kiegyengessük, hogy visszatérhessünk ahhoz az állapothoz, ami 2010 előtt volt érvényben – folytatta a pártelnök. Hozzátette, a ma elfogadott törvény hátrányosan érinti az itt élő magyarokat, árt Szlovákiának és árt a békés szlovák-magyar együttélésnek, s mivel diszkriminatív és alkotmányellenes, ezért azzal a kéréssel fordulunk Zuzana Čaputová elnökasszonyhoz, hogy a ma elfogadott jogszabályt ne írja alá és forduljon az Alkotmánybírósághoz, s kérje a kassai taláros testület véleményét a törvény kapcsán - határozta meg a Szövetség következő lépését a pártelnök.

A ma7.sk kérdésére Forró megerősítette, az évek során a magyarságot érintő kettős állampolgársági problémák már szinte feledésbe merültek, s a törvényhozás mintha nem venne tudomást arról, hogy Szlovákiában magyarok is élnek. (ma7.sk ssz )