Sajtónyilatkozat a választás eredményéről

Képviselőjelöltek

Elsősorban köszönetet szeretnénk mondani mindenkinek, aki bízott a Szövetségben, és megtisztelte 
szavazatával. A Szövetség párt a hétvége folyamán a több mint 130 ezer választónak köszönhetően történelmi eredményt ért el, ám a sikerhez ez sajnos kevés volt. Ez annak tudható be, hogy a magyarlakta járásokban alacsonyabb volt a részvételi arány, mint az országos átlag. A közvélemény-kutató intézetek és a média nagy része félretájékoztatták a választópolgárokat az előrejelzésekben. A Szövetség a továbbiakban is a magyar közösség és a polgárok érdekei mellett fog kiállni. Még ez év végéig tisztújító kongresszust tartunk. Megújult erővel továbbra is a Dél- és Kelet-Szlovákia lakosait fogjuk szolgálni.

2023.10.03.