Közéleti fórum a RÉVfeszten

ÉVfeszt

Királyréven a Szövetség politikusaival is találkozhattak tegnap a RÉVfeszt első napjára látogatók. Berényi Józsefet, Cziprusz Zoltánt és Orosz Örsöt házigazdaként Agócs Gergely polgármester kérdezte.

Miután a fórum résztvevői megyei képviselők is, első körben megyei körképet tartottak, majd az előttünk álló parlamenti választásokról volt szó. Agócs Gergely (Nagyszombat megye, Összefogás platform) szervezőként megköszönte a fesztivál támogatóinak segítségét, szólt a Révfeszt programjairól, annak újdonságairól, köztük az első ízben – élénk érdeklődés mellett – sorra kerülő közéleti fórumról is. Erre egyébként Ervin Chomča megyei képviselőt (Híd Platform) is meghívták, aki azonban külföldön való tartózkodása miatt nem tudott eljönni.

Berényi József (Nagyszombat megye alelnöke, a Szövetség MKP platformjának elnöke) rámutatott arra, hogy összefüggnek a megyei és az országos történések, így „ha nem leszünk sikeresek a parlamenti választásokon, az kihat a megyére is”. A közlekedés területén a mátyusföldi és a csallóközi régiók lakosai számára nagy segítség volna a Galánta, Dunaszerdahely, Nagymegyer városok közötti első osztályú út megépülése, ez viszont már állami hatáskör. Jó hírként tájékoztatott arról, hogy a galántai gimnáziumban sincs gond a diáklétszámmal, több diák is járhatna oda, de a megyei fenntartású oktatási intézmény diáklétszámát országos szinten korlátozzák. A Szövetség képviselőlistájával kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy szerették volna azt minél inkább kiszélesíteni, ezt mutatja Gyimesi György jelenléte is. A magyar–magyar párbeszéd fontosságát is hangsúlyozta. A családpolitikával kapcsolatban pedig leszögezte, hogy abban Magyarország jó példával jár elöl.

Cziprusz Zoltán (Besztercebánya megye, MKP platform) visszaemlékezett arra a sikeres petícióra, amelyet a rimaszombati kórház leminősítése ellen szerveztek. Ismertette a Szövetség választási programjának kulcsfontosságú pontjait. Szólt az országot sújtó gazdasági nehézségekről, köztük az élelmiszerárak rohamos emelkedéséről. Sokak számára ugyancsak nyugtalanító a kölcsönök miatti eladósodások veszélye is. Mint mondta, régióink munkalehetőségein sokat javítana, ha az R2-es gyorsforgalmi út elkészülne.
A választásokkal kapcsolatban elmondta, külföldről is lehet szavazni, és miután mintegy 30 ezer felvidéki magyar tartózkodik Szlovákia országhatárán túl, nagyon fontos, hogy őket is megszólítsuk.

Orosz Örs (Nyitra megye, Összefogás platform) értékmentő tevékenységéről is ismert, így rámutatott arra, hogy milyen fontos az, hogy régióinknak legyen hangja a parlamentben. Krasznahorka vára már több mint 11 éve a tűzvész miatt be van zárva, amikor 1949-ben a bajmóci várral történt hasonló eset, ott májustól decemberig tartott ez a folyamat. Ez is mutatja, hogy akaratra van szükség. Megyei képviselőként szólt arról, hogy éppen most érkezett Helembáról, ahol átadták az új hidat. Felhívta a figyelmet, hogy olyan körülmények között zajlik az idei választási kampány, amelyekben egyre nagyobb a szociális médiák szerepe. Mint mondta, nyugalommal, higgadtsággal kell ezt kezelni, és tudatosítani, hogy egy-egy véleményből nem szabad általánosítani.

A fórum végén Agócs Gergely lehetőséget adott a közönségnek is az eszmecserébe való bekapcsolódásra. 
Emlékeztetett arra, hogy helyi és megyei szinten a Szövetség már bizonyított, most a parlamenti választásokon való sikeres megmérettetés a feladat. Hangsúlyozta, ha mi nem állunk ki magunkért, azt más nem teszi meg helyettünk. (ON/Felvidék.ma)