Köszönetet a magyar kormány támogatásáért

Gúta

Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere egy három évtizede Gútán működő családi vállalkozás megújult gyártóüzemének ünnepélyes átadóján úgy fogalmazott, a Baross Gábor Program segít a felvidéki magyar közösség megmaradásában, az elvándorlás megakadályozásában, a régió gazdaságának fejlesztésében. A gútai vállalkozás 215 millió forintos beruházásához a magyar kormány 96 millió forintos támogatást biztosított.

Forró Krisztián, a Szövetség elnöke beszédében szintén köszönetet mondott a magyar kormány támogatásáért, amellyel a külhoni kis- és középvállalkozásokat, iskolákat, óvodákat, egyházakat segítik.

„Mi itt, a Felvidéken vagyunk otthon. Mindazt a támogatást, amit a magyar kormánytól kapunk, joggal várjuk el a szlovák kormánytól is. Viszont azt látjuk, hogy mióta a magyar képviselet kiesett a parlamentből, azóta rendre megfeledkeznek rólunk” – jelentette ki. Forró szerint jelenleg káosz uralja az országot. „Küzdünk a magas élelmiszerárakkal, energiaárakkal és a jelzáloghitelek magas kamataival. Csak saját magunkban bízhatunk” – mutatott rá, hozzátéve, a szlovák politikusok egymással veszekednek, verekednek, a felvidéki magyarokkal és az általuk lakott régiókkal továbbra sem törődnek.

Az ünnepi eseményen a Baross Gábor Alapítvány igazgatója, Iván Tamás üdvözölte a jelenlévőket, többek között Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, Balogh Csabát, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, Forró Krisztiánt, a Szövetség elnökét, valamint Halász Bélát, Gúta polgármesterét.

Iván Tamás elmondta, egy újabb gazdasági siker, a felvidéki gazdasági élet mérföldkövéhez érkeztek. A három évtizede működő családi vállalkozás megújult gyártóüzemének ünnepélyes átadóján egy újabb felvidéki vállalkozás vált versenyképessé, fogalmazott.

Lévai Lénárd, a Lebeco pékség tulajdonosa kiemelte, megtiszteltetés számára, hogy a szülei által alapított vállalkozás telephelyén üdvözölheti a megjelenteket. (Forrás: Felvidék.ma/szalai)

-

A magyar kormány támogatásával megvalósult fejlesztést adtak át a Bodrogközben

A határmenti, közös, mezőgazdasági termékek feldolgozásához, vagy forgalmazásához kapcsolódó és egyben a munkanélküliség szempontjából leghátrányosabb magyar-szlovák határ menti térségben a mezőgazdasági beruházások támogatására kiírt Baross terv keretén belül nyertes, vissza nem térítendő 403 millió forintot elnyerő Agro Somotor kft. szomotori mezőgazdasági üzemi fejlesztésének ünnepélyes átadására került sor tegnap délben. A cég mintegy 100 partnereként a felvidéki magyar agrár kis-és középvállalkozón túl kiemelten meghívott vendégként  a Szövetség elnöke és Kassa megyei képviselőjelöltjei, valamint Magyarország diplomáciai képviselete is jelen volt.  (Forrás? ma7.sk)