Napkelte előtt rorate mise, napnyugta után tüntetés. Már megint olyan adventi időszak ez, amikor a karácsonyi vásár helyett arra a térre mennek ki emberek ezrei, ahova akkor szoktak, amikor megreccsen valami – mint ’89-ben, ’98-ban vagy 2018-ban.
Ahogy most is. Az országos politikai turbulenciák sodrásában pedig behajítottak minket, felvidéki magyarokat Szlovákia és Magyarország közé, kormány és ellenzék közé. Hogy minden világos legyen, és ne maradjanak kétségeink a nekünk szánt polc felől, a Büntető törvénykönyvben is helyet találtak nekünk. Azt is hallom, hogy ez egy újabb brüsszeli mesterterv Magyarország és Szlovákia összeugrasztására. Persze, minden párt a saját világnézete szerint végzi a saját dolgát, de valamit ne felejtsünk el: ez az egész balhé nem lenne a kormányzat sorozatos hajmeresztő húzásai nélkül.
Földeket elkobozni napjainkban, a Beneš-dekrétumokra hivatkozva, nem egyszerűen mutyi, hanem égbekiáltó gátlástalanság és érzéketlenség. Ahogyan pedig a felháborodott hangokra reagált a kormány, az aztán túlmutat minden eddigi fenyegetésen. A magyarnyelv-használat szigorításán, a magyar iskolák bezárásán, a kétnyelvű irányjelző táblák betiltásán.
A Büntető törvénykönyv magyarokra (is) célzott módosítása precedens nélküli. Alapjogokat sért – a szólás, a véleménynyilvánítás és a tudományos élet szabadságát. A lex Beneš a jogbizonytalanságról, a megfélemlítésről, az öncenzúráról, a szlovák politikusok cinizmusáról szól, és főleg arról az üvegplafonról, amelyet fölénk húztak. Ezt pedig addig kell áttörnünk, amíg lehet, amíg van hozzá erőnk.
Mert ott, ahol a STOP BENEŠ – STOP FÖLDMAFFIA hat hónapnyi börtönnel járhat, ahol 12 óra leforgása alatt el lehet fogadni egy lex Gašpart, a jövőben bárki sorra kerülhet, és a jogbővítést leszámítva bármi megtörténhet.
Én ezért mentem ki a térre.
A szerző a Magyar Szövetség elnöke