Forró Krisztián: Csak magunkra számíthatunk!

Dunaszerdahely

Forró Krisztián, a Szövetség országos elnöke folyamatosan járja régióinkat, találkozókat szervez, eszmecserét folytat a választópolgárokkal. Tegnap délután Dunaszerdahelyen járt, mi is ott voltunk.

A közösségi oldalakon a „Kávét vagy teát? Meghívom!” szövegtartalommal is beharangozott eseményre Dunaszerdahelyen a Budapest Kávézóban került sor, ahová – a nyári tikkasztó hőség ellenére – szép számmal érkeztek az érdeklődők. A pártelnök röviden köszöntötte őket, majd a tőlük érkezett kérdések határozták meg a beszélgetés tartalmát, amely természetesen főleg a szeptember 30-i szlovákiai parlamenti választásokra összpontosult.

Forró Krisztián felvázolta a számbeli helyzetet: mintegy 8,5 százaléknyi magyar választópolgár él Szlovákiában, a parlamentbe jutás küszöbértéke 5%-a. Egyedül induló magyar pártként csak a Szövetség szólítja meg a választópolgárokat. A sikerhez összefogásra van szükség, ezt pedig úgy akarják elérni, hogy mindenkire figyelnek. Mint mondta, az ideológiai nézetkülönbségek helyett azt kell keresni, ami összeköt bennünket, azaz, hogy magyarok vagyunk, és a szülőföldünkön akarunk boldogulni.

Az időszerű politikai történések közül szóba került a Tankó-ügy is, nevezetesen az, hogy a jelöltlisták leadását követően Tankó Viliam neve nem csak a Szövetség, hanem az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek listáján is felbukkant. Mint utóbb kiderült, az aláírása az utóbbi listán volt csak az övé, így a Szövetségnél nem lesz képviselőjelölt. Forró elmondta, hogy Tankó jelezte indulási szándékát a Szövetségnél, arról nem tett említést, hogy más párttal is kapcsolatba került. A nyilatkozatok a pártközpontba különböző formában érkeztek, az aláírások eredetiségét nem ellenőrizték, ezen esetből okulva, a jövőben szükség lesz erre is.

Állandó téma, hogy a parlamentbe jutása esetén kivel működne együtt a Szövetség. Forró Krisztián rámutatott, erre a kérdésre a választási eredmények adják meg a választ. A Szövetség fő prioritása a magyarság megtartása, erősítése, illetve régióink infrastruktúrájának fejlődése, így azokkal működhet együtt, akikkel ebben közös nevezőre jut. A korábbi tapasztalatok is azt mutatják, hogy a minket érintő kérdések megoldásában csak magunkra számíthatunk! A garanciák a fontosak, nem az ígérgetések – hangsúlyozta a pártelnök, aki szerint akár a kedvezőtlen népességfogyás is megfordítható, ahhoz azonban az kell, hogy szülőföldünkön az életszínvonal is magas legyen, beleértve az oktatási és egészségügyi intézmények fejlesztését, az úthálózat bővítést és a munkahelyteremtést is.

A pártelnök nagyra értékelte a magyar kormány nemzetpolitikáját, amely többek között óvodáink, iskoláink, templomaink felújításának támogatásaként is megjelenik, azonban arra van szükség, hogy intézményeink szlovákiai forrásokra is számíthassanak. A Szövetség stratégiai partnerként eddig is szorosan együttműködött a magyar kormánnyal, ez így lesz a jövőben is.

Forró Krisztián szerint a Szövetség olyan listával indul, amelyen mindenki találhat maga számára megbízható jelölteket. Azzal kapcsolatban, hogy az óriásplakátokon egyelőre főleg csak ő és Gyimesi György jelennek meg, elmondta, ő pártelnökként van rajtuk, Gyimesi György egyéni munkája során, de ugyanakkor a párt többi jelöltje is folyamatosan láttatja magát, így volt ez a Martosi Szabadegyetemen, és így lesz hamarosan Gombaszögön is.

O.N.

2022-07-13