Földelkobzások Szlovákiába - Beneš szelleme visszatért

Sajtótájékoztató

A Szövetség azt tapasztalta, hogy 2020 után az ígéretek ellenére is földelkobzások történnek a szlovák állam részéről. Erre figyelmeztetett a mai pozsonyi sajtótájékoztatón Forró Krisztián elnök, Mózes Szabolcs alelnök és Berényi József megyei alelnök, az MKP platform elnöke). A Szövetség politikusai megoldást is javasoltak a tarthatatlan helyzetre.

Forró Krisztián elmondta, olyan esetekre lettek figyelmesek, amikor az emberek egyik napról a másikra veszítették el ingatlanjaikat. „Akinek tudomása van erről, tájékoztasson bennünket, ez a helyzet elfogadhatatlan, azonnal cselekedni kell” – hangsúlyozta a pártelnök.

A 2020-as kormányváltás után sem állt le a folyamat, mi több, a Szövetség elmondása szerint JUDr. Michal Miškovič, az OĽaNO házi jogásza keresett százezreket a folyamaton, akivel az ügyek kirobbanása után a minisztériumok és állami intézmények, illetve megyék sorra szüntetik meg az együttműködést.

A részletekről Mózes Szabolcs szólt. Ismét visszaköszön Beneš elnök rossz szelleme, azaz a dekrétumai. Napjainkban úgy folytatódnak a földelkobzások, hogy a földtulajdoni lap mellé teszik a nemzetiségi hovatartozás miatti földelkobzási határozatot, és a szlovák állam birtokába kerül a föld.

És van, amikor a 21. század embere még csak tudomást sem szerez arról, hogy elvesztette az ingatlanját. Az alelnök elmondta, hogy a Szlovák Földalap a kormánykoalíció legnagyobb pártjához, az OĽANO-hoz közel álló JUDr. Michal Miškovič ügyvédi irodájával több százezer eurós szerződést kötött „földrendezési megbízásokra”.
A Szövetség törvénytervezetet dolgozott ki a helyzet orvoslására, továbbá találkozót kezdeményez az igazságügyi miniszterrel, valamint a Szlovák Földalap új igazgatójával.

Berényi József emlékeztetett arra, hogy 2020-ban már volt rá példa, hogy az Európai Emberi Jogi Bíróságon kapta vissza a földjét a kárvallott személy. A nemzetközi gyakorlat jogorvoslási lehetőséget kínál, Szlovákia számára pedig kötelező érvényű az európai bíráság döntése. (O.N.)