Egységes, megerősödött, kellően elkötelezett csapattal vágunk neki a választásoknak

Forró Krisztián

2020. augusztus 20-án, Komáromban, az egyesülési memorandumban, mindhárom elődpárt a közös etnikai érdekképviseletre tett ígéretet.

Sajnálattal vesszük tudomásul, hogy néhány párttásunk a kilépéssel, és újabb párt megalapításával ismételten megosztják a felvidéki magyar közösséget.

Így szembementek a közös szándeknyilatkozatunkban foglaltakkal, amit ők is aláírtak, és távozásukkal a nehezen létrejött egység gyengítése mellett döntöttek.

Az elkövetkező napokban a Szövetség Most-Híd platformjának tagjai rendezni fogják soraikat, szavazás útján betöltik a megüresedett országos tanács elnöki posztját és új platformelnököt választanak maguknak.
Az idei parlamenti választásoknak ezáltal egy egységes, megerősödött, kellően elkötelezett csapattal vágunk neki.

Vállaljuk közösségünk és régióink kellő és hatékony érdekképviseletét.

Látjuk ugyanis az egészségügyben eluralkodott rossz helyzetet, az elszabadult élelmiszerárakat, a magyarok lakta járásokat megszüntető közigazgatási reformtervezetet stb..

A polgárok nehéz döntés előtt állnak, olyanok közül kell majd választaniuk, akiken ott a gorilla-ügy, vagy a Kočner-ügy bélyege, vagy az országot a káoszba döntő kormányzás hagyatéka.

A Szövetség tiszta, botrányoktól, korrupciós ügyektől mentes alternatívát kínál, ami olyan érték, amit az emberek a megyei és helyhatósági választások során már egyszer kitüntettek bizalmukkal, aminek köszönhetően - a regionális politikai súlyt tekintve - az ország legsikeresebb pártja lett a Szövetség.

Ez a siker arra kötelez, hogy a szeptemberben esedékes választásokon is sikeresek legyünk. Ezzel biztosítva a csoportos érdekképviseletet közösségünk és régióink számára a parlamentben.

Forró Krisztián, a Szövetség elnöke

2023.05.18.