Dönt végre a kormány a célirányos támogatásokról?

Kormányhivatal

Szűk egy hónapja írtam Ha állami segély jár az egyik rászorulónak, járjon a másiknak is! címmel jegyzetet arról, hogy a drasztikus áremelkedésekre reagálva a pozsonyi kormány döntse el végre, milyen módon és milyen összegben kívánja támogatni az igazán rászoruló hazai polgárokat és vállalkozókat. Nos, azóta nem sok minden történt. Gondolatok, tervek elhangzottak, ám konkrét döntések, határozatok nem születtek. Lehet, hogy a szerdai kormányülésen lesz rá az utolsó esélye…

Nézzük, milyen környezetben kellene erről döntenie a kormánynak. Az egyik oldalon az elmúlt két évben a kormány terven felül elfogyasztott 15 milliárd eurót, ennyivel növelte meg az államadósságot. Ami tetemes összeg. Az államadósság két év alatt megnövekedett a GDP 48 százalékáról annak 62 százalékára. A másik oldalon, a tavalyi elkezdődött és tovább szárnyaló áremelkedéseknek köszönhetően 3,5 milliárddal megnövekedtek az adóbevételei. Elméletileg tehát volna miből fedezni a rászorulóknak szánt közvetlen támogatásokat, ám ezt a kormány nem vallja be. A gondolatokban és tervekben megcélzott 1,3 milliárdos támogatási alap fedezete nagy mértékben hiányzik, hiszen csupán 500 milliós forrással számol a 100 olyan vállalat külön megadóztatásával, amelyek az utóbbi 2 – 2,5 év folyamán a leginkább megtollasodtak. Értsd, nem a kivitel jelentős növelése által, hanem azáltal, hogy a járvány és az áremelkedések idején a honi polgárok jóval többet fizettek az általuk kínált áruért vagy szolgáltatásért. Emiatt mindenképpen megvan az erkölcsi alapja a korlátolt ideig érvényes, fokozott megadóztatásuknak. Másképpen is feltehetjük a kérdést: a négy kormányzó párt közül melyik lesz a szerdai kormányülésen az, amelyik a rászoruló polgárok oldalára áll és melyik a jelentős árbevételt elkönyvelő nagyvállalatok oldalára? A mai körülmények közepette ez a dilemma csupán 5 percig állhat fenn….nem tovább. További forrásokról lövése sincs a kormánynak, úgyhogy 800 millió az államadósság terhére lesz kifizetve.

Mégsem várható egyértelmű döntés. Más kérdés, hogy a számos társadalmi csoportnak nyújtott egyszeri 100 eurós támogatás mire lesz elég. Nem sokra. Látva az élelmiszerek, üzemanyagok, energiahordozók (a legtöbb család számára legfeljebb 10-20 százalékkal, ám egyes lakóközösségek, az összes önkormányzat, vállalkozó és vállalat számára többszörösére, akár 3-4-szeresére is megnőtt az energiahordozók ára) és a szolgáltatások árának rohamos növekedését, mire megkapják a 100 eurós egyszeri támogatást, már a következőre lesz szükség. Az egyszeri támogatást nem old meg semmit, ilyen körülmények között tartós bevételnövekedésre lesz szüksége a leginkább rászorulóknak. Máskülönben rohamosan megnő az elszegényedés, a középosztály elvékonyodik, teljes társadalmi csoportok fognak lecsúszni. Vallja be a kormány őszintén, hisz saját tehetetlenségének lesz ez a bizonyítéka. Aminek következtében rohamosan lecsökken a kereslet a termékek és szolgáltatások iránt, ezzel beindul a gazdaság negatív spirálja, a tartós lejtmenet. A környékbeli országok kormányai az első pillanattól hozzáláttak az intézkedéseknek, hatékonyan védve a rászorulók érdekeit. Kár felsorolni, ezeket mindenki ismeri. Szlovákia kormánya ezek közül megelégedett egyetlen intézkedéssel: a háztartások számára befagyasztotta a villamos energia árát 2023 végéig. Rendkívül fontos lépés, de önmagában kevés. Ettől sokkal többre lesz szükség. Nem beszélve arról, hogy a kialakult helyzetben kormánytámogatásra vár 1,1 millió nyugdíjas és az az 1,6 millió munkavállaló, aki bérből-fizetésből él és az átlagbérnél kevesebbért dolgozik. Róluk sem feledkezhet meg a kormány. Közben azt se feledjük, ha csupán megnövelt adóbevételekből kívánja fedezni a többletkiadásokat a kormány, azok hatása csupán 2023-ban és 2024-ben fog megjelenni. Viszont, a gyors támogatásra azonnal szüksége van a fent felsorolt rászorultaknak. Egyszerűen nem várhatnak hónapokig és évekig. 

Várjuk a szerdai kormányülést. Átbillen végre a kormány a holtponton, meghozza a kellő intézkedéseket, döntéseket vagy nem. Ha mégsem, félő, hogy több lehetősége nem lesz. Egyrészt az egymásnak feszülő belső erők végleg szétfeszítik, másrészt tehetetlenségével, tétlenségével egyszerűen nem bosszanthatja tovább az embereket. Öt perccel 12 előtt jár.

Farkas Iván, Nyitra megyei képviselő, a Szövetség frakcióvezetője