Ahhoz, hogy az aktuális történéseket megértsük, vissza kell nyúlnunk a közelmúlt néhány politikai eseményéhez.
A 2018-as Kuciak-gyilkosságot követően egy masszív tüntetéshullám söpört végig az országon. A kormánykörök a politikai állapotok elcsendesítését Robert Ficónak Peter Pellegrinire cserélésétől várták. A vezércsere azonban nem hozta a várt eredményt, a választók a 2020-as választásokon „büntettek“ és Igor Matovič több mint 25 százalékkal nyerte a választásokat. Ekkor sokan reménykedtek abban, hogy az előző négy év ellenzéki pártjai egy stabil kormányt hoznak létre. Nem így lett, a „tákolmány” jelzővel ellátott Oľano, Sme Rodina, Za ľudí és az SAS vezetői egymás ócsárlásával voltak elfoglalva, a bajt tetézte a Covid-járvány és az ebből fakadó gazdasági visszaesés is. Matovič esetében is vezércserés próbálkozás volt Eduard Heger miniszterelnöki kinevezése, majd a huzavonákat követően egy ideiglenesen megbízott, választásokon nem is induló kormány vitte az ország ügyeit az előrehozott választásokig.
A 2023-as előrehozott parlamenti választások újabb fejezetet nyitottak Szlovákia röpke, de annál turbulensebb parlamenti demokráciájában. Most a Matovič- Heger kormány totális káoszát köszönték meg a választópolgárok. A 2018-ban gyakorlatilag politikailag leírt Robert Fico főnixmadárként nyerte meg a választást és újra kormányt alakított. A gazdasági megszorító csomagok nap mint nap a közbeszéd részét képezik, a kormány durva adóemeléseket fogadtat el a parlamentben a kormányzó pártokkal. Az ellenzék pedig kormányváltó hangulatot igyekszik teremteni. Tüntetések indulnak, a sajtóban egyfajta új ellenzéki összefogást vizionálnak. Ennek szépséghibája megint a kicsit sem válogatós Matovič, akinek 2020 után az is megadatott, hogy az ellenzék helyett a saját koalícióját darálja le.
A kormány közben a parlament elé viszi a következő megszorító csomagot. Ennek néhány munkaszüneti, egyházi ünnepnap eltörlése is része. A figyelem elterelésének legnagyobb mestere közben bedobja az alkotmánymódosító újabb csalit, az ellenzéki pártok pedig úgy harapnak rá a, mint a vak harcsa.
Vizsgáljuk meg, miért is lehet politikatörténeti fordulópont az, ami a héten történt.
Kedden a liberális SAS országos sztrájkot hirdet. Ugyanazon a tüntetésen a tömeg a KDH elnökétől azt kéri, hogy ne szavazza meg az „apa-anya” javaslatot is tartalmazó alkotmánymódosítást. Szerdán a hétfájdalmú szűzanya ünnepének eltörlését a PS is megszavazza, s ezzel tulajdonképpen közelebb sodorja a KDH-t Ficohoz. Csütörtökön már mindenki azt számolgatja, hogy melyik ellenzéki párt szavaz többször a kormánypártokkal. Igor Matovič közben újból megpróbálja elhitetni magáról, hogy ő az egyetlen igazi kormányellenes pártvezető. Ki beszél most gazdasági megszorításokról, a lakosság elszegényedéséről? Senki. Pénteken a KDH és Matovič két képviselője megszavazza az alkotmány módosítását. Sikerült. Négy nap alatt összeugrott a teljes ellenzék. A káosz a Matovič – Heger időszak zűrzavarát idézi. A kormánypártok jót röhögnek a markukba, Fico az ellenzéki csetepaté mellé bónuszként még a két nemet is megkapta.
Kormányváltás? Kivel? Hogyan? Az új ellenzéki összefogás, azaz egy új SDKÚ víziója parlamentben rekedt, 2025 szeptemberében. Tiszta Brian élete!
De az igazi kérdés az lesz, hogy ez az egyhetes villanás vajon milyen közép-, illetve hosszútávú változást hoz a választópolgárok politikai nézetében, viselkedésében. Egy dolog biztos, a politikából hiányzik a józan magyar gondolkodás. Az a hozzáállás, amit a magyar egység pártja az 1998-2006-os időszakban képviselt. Erre, húsz év elteltével ismét lehetőségünk lesz, de ehhez jóval nagyobb számú választópolgár bizalmát kell visszanyernie a már meglévő magyar összefogásnak, az egyetlen magyar pártnak.
Megcsináljuk, de csak együtt.