Az aszály által sújtott gazdák kártérítése kormányválság miatt elnapolva

Sajtótájékoztató

Az aszály következményei által is sújtott gazdák nagy kihívásokkal szembesülnek, kártérítésükkel a kormány azonban nem foglalkozik. A mezőgazdaságot érintő aktuális témákról tárgyalt ma Forró Krisztián, a Szövetség elnöke Patasi Ilonával, a Szlovákiai Agrárkamara elnökével, majd közös sajtótájékoztatót tartottak.

Forró Krisztián rámutatott arra, hogy régióink az ország éléskamrájának számítanak, az idei extrém szárazság viszont nem csak a növénytermesztést, hanem az állattartást is komolyan veszélyezteti. Emellett az infláció miatti drágulás is nehezíti az életüket. A kormány nem segíti a gazdákat az őket ért újabb akadályok leküzdésében, pedig volna megoldás. Hosszú távon elsősorban a víztárolók és öntözőberendezések fejlesztésére, rövid távon pedig hatékony anyagi támogatásra volna szükség. Ilyen lehet pl. a hiteltörlesztés befagyasztása, az energiaárak miatt többletkiadások kompenzálása, illetve a törvényekből eredő támogatások korábbi folyósítása. Ez utóbbival kapcsolatban a pártelnök emlékeztetett arra, hogy az már több európai országban jól működik.   

Patasi Ilona egyetértett a Szövetség elnökének javaslataival, mezőgazdasági szakemberként részletesen ecsetelte a súlyos helyzetet. A csökkenő terméshozam az állattartást is sújtja, ráadásul a sertéstenyésztést illetően Szlovákia ma sem önellátó, ahogy több más alapvető élelmiszerellátásban sem. A Szlovákiai Agrárkamara elnöke hangsúlyozta, hogy a pályázati rendszerről való tájékoztatást is bővíteni kell, hiszen pl. a tavalyi évben rendelkezésre álló 30 millió euróból csak 25 millió lett felhasználva. A kisgazdák 50 ezer eurónyi, a fiatal gazdák 15 000 eurónyi támogatáshoz juthatnának így.  (on)