Köpöncei Péter

polgármester, Palást

Miért vállalta a jelölést?
Köpöncei Péter vagyok, 46 éves és a 2024-s Európai parlamenti választásokon a Magyar Szövetség jelöltjeként veszek részt a választásokon, hogy ezzel elsősorban nemzetemet, tágabb szülőföldemet és Szlovákia érdekeit képviseljem.

Miért fontos, hogy a Magyar Szövetség mandátumot szerezzen az EP-ben?
Vallom, hogy a politikának vissza kell térni az eredeti céljához, azaz a közjó megteremtéséhez. Ebben vagyok érdekelt, ezért dolgozom.

Mi az, amit szeretne megosztani az olvasókkal?
Tanulmányaimat szülőfalumban Paláston és Ipolyság magyar iskoláiban kezdtem meg, majd az egyetemi éveimet Kassan (TUKE) és Besztercebányán (UMB) töltöttem.
A tanulmányaim végeztével két évig a US Steel Košice-ben dolgoztam, majd hazajöttem és az adóhivatalban folytattam a munkát. Először Ipolyságon, majd Léván és végül a nyitrai adóhivatal alkalmazottjaként a dolgozók érdekeit is képviselhettem mint a dolgozók szakszervezeti elnök.
A 2018-s önkormányzati választásokon Palást polgármesterének választottak, azóta a helyi lakosok segítségével településünk fellendítésén dolgozunk.
A 2000-s évek elejétől  a közélet része vagyok, számtalan közösségi rendezvény szervezőjeként és segítőjeként.
A közösséget nem csak aktivistaként képviselem, hanem a politikában is aktívan tevékenykedem. Megéltem az egységes magyar érdekkepviselet szétesését, de aktívan részt vettem az új, egységes érdekképviselet létrehozásában is.  

 

Köpöncei Péter