Tiszta vizet a Sajóba!

Sajtótájékoztató

A Szövetség néhány nap alatt több mint 11 ezer aláírást gyűjtött a szennyezett Sajó folyó védelmében indított petíció támogatására. A párt vezetői ezeket ma leadták a környezetvédelmi minisztériumban, ám a Sajó vize továbbra is szennyezett – figyelmeztetett az ökológiai katasztrófára a minisztérium előtt tartott sajtótájékoztatón Forró Krisztián pártelnök, Sólymos László OT-elnök és Orosz Örs platformelnök (Összefogás).

Forró Krisztián köszönetet fejezte ki a petíciót aláíróinak, emellett sajnálattal állapította meg, hogy a kormány ezúttal sem oldotta meg a régió problémáját, ahogy tette ezt az úthálózat fejlesztésének leállításakor is. „Sajnos, még további példákat is sorolhatnánk erre” – mondta a pártelnök. Felhívta a figyelmet arra, hogy bár a környezetvédelmi minisztérium oldalán megjelentek olyan videófelvételek is, melyek szerint a Sajó problémája már rendezett, ez valójában nincs így, és a folyó több 10 kilométeres szakaszán a vízben kipusztult az élet.

Sólymos László korábbi környezetvédelmi miniszterként is véleményt mondott. „Értelmetlen kompetencia-harc áldozata lett a folyó” – mondta. Hozzátette, hogy a környezetvédelem gyakran tárcákon átívelő megoldásokat igényel, ennek finanszírozására tartalék-alap is a rendelkezésre áll. Emlékeztetett arra a 2017-es esetre, amikor hat csallóközi település ivóvízkészletét veszélyeztette egy azóta már betiltott növényvédőszer, akkor az egészségügyi minisztériummal együtt oldották meg a problémát, majd kidolgozták a "Lex-Csalóköz" jogszabályt. Most a gazdasági minisztériummal közösen kellett volna megoldást találnia a Ján Budaj vezette környezetvédelmi minisztériumnak.

Orosz Örs környezetvédelmi aktivistaként már február végétől küzd a Sajó szennyezettsége ellen, és erről tájékoztatta is a környezetvédelmi minisztériumot, azonban az „államigazgatás átaludta a tavaszt”. A miniszternek arra van ideje, hogy járja a világot, de a szennyezett Sajót még nem tekintette meg. „Nem igaz, hogy megszűnt a folyó szennyezése” – mondta. Szavait azzal is alátámasztotta, hogy még a minisztérium is elismerte, hogy a bányavíz elvezetésével a szennyezést csak 70%-ra tudják csökkenteni. „De mi lesz a maradék 30%-kal?” – tette fel a kérdést Orosz Örs, aki arra is figyelmeztetett, hogy ma is napi fél millió liter vizet szennyeznek, és ezt már a magyarországi mérések is kimutatták! (on)