A Szövetség a Besztercebányai megyében Ondrej Lunter megyei elnökjelöltet támogatja

Sajtótájékoztató

A Szövetség párt is Ondrej Luntert támogatja Besztercebánya megye élére az őszi önkormányzati választásokon – jelentették be a párt képviselői a megyeelnök-jelölttel közösen tartott rimaszombati sajtótájékoztatójukon pénteken.

Ján Lunter jelenlegi megyeelnök fiát nemrégiben az SaS, a KDH, a Progresszív Szlovákia, a Spolu és az OKS is biztosította a támogatásáról. A jelenlegi megyealelnök idén február 22-én jelentette be, hogy elindul a megyei választásokon.

Már akkor kijelentette, elfogadja valamennyi demokratikus párt támogatását, kivéve a fasisztákét és Fico Smer pártjáét. 

A pénteki sajtótájékoztatón Ondrej Lunter egy öt pontból álló memorandumot olvasott fel, amelynek aláírásával a Szövetség képviselői együttműködésüket fejezték ki a jelölt irányába és teljes támogatásukról biztosították őt.

Lunter hangsúlyozta, hogy ez az együttműködés nem újkeletű, hanem már az elmúlt négy évben is nagyszerűen működött. Ennek ékes bizonyítéka, hogy ebben a választási ciklusban nem alakultak ki olyan jelentős nézetkülönbségek, vagy vitás kérdések, amelyeket nem sikerült volna megoldani vagy áthidalni. Közölte, hogy számára Besztercebánya megye minden régiójának fejlesztése egyaránt fontos, mert csak így lehet elérni, hogy mindenhol egyforma mértékben növekedjen az életszínvonal.

A Szövetség támogatása kapcsán kifejtette, hogy ez az első lépés ahhoz, hogy a megkezdett úton tovább lehessen haladni és folytatni lehessen a megye déli részén megindult közlekedési, infrastrukturális felújításokat, valamint az oktatás, a szociális szolgáltatások, illetve a turizmus területén történő fejlesztéseket.

A sajtótájékoztatón a Szövetség több képviselője is felszólalt és támogatását fejezte ki a megyeelnök-jelölt mellett.

Juhász Péter megyei képviselő elmondta, hogy nagyra értékeli az eddigi együttműködést Ondrej Lunterrel. Mint fogalmazott ez a kapcsolat jó példa arra, hogy ahol van akarat, ott lesz mód annak megvalósítására is. Példaként a számos beruházást és projektet említette, amelyet az elmúlt időszakban sikerült megvalósítani a régióban. A jövőben is kiszámítható, korrekt és becsületes együttműködést vár a két fél között, melynek elemi része lesz, hogy víziót és jövőképet nyújtsanak a térség lakosainak és fiataljainak.

Úgy gondolom, hogy az alelnök úr képességei pontosan olyanok, amilyenekre a megyéknek szüksége van. Elismerem az elkötelezettségét a regiófejlesztés iránt, amelynek köszönhetően nagy előrelépés történt ezen a téren, s ezt a tevékenységet a jövőben is tovább kell folytatni, hogy a térségünk tovább fejlődhessen"
– tette hozzá Agócs Attila, Fülek polgármestere, aki arra is rámutatott, hogy Lunter támogatásával a Szövetség párt mindhárom platformja teljes mértékben egyetértett.

Cziprusz Zoltán megyei képviselő szerint megyei szinten a mostani ciklus számít a legsikeresebbnek az elmúlt 20 évet tekintve. Megemlítette itt az útfelújításokat, amelyekre eddig aránytalanul voltak szétosztva az anyagi források, de kitért a gyermektábor alapra is, amelynek köszönhetően több száz gyermek nyári táboroztatását finanszírozza a megyei önkormányzat. „Szeretnénk tovább folytatni a sikeres utat, amelyen az elmúlt négy évben elindultunk. Ahhoz, hogy ezt folytatni lehessen pedig olyan megyevezető kell, aki partner, valamint a Szövetségnek is sikeresnek kell lennie képviselői szinten. Fontos, hogy minél több képviselő bejusson a megyei önkormányzatba és minél több helyet megtartsunk a testületben” – közölte Czipusz, aki azt is elárulta, hogy abban már sikerült megállapodniuk Lunterrel, hogy a déli járásokért felelős megyei megbízott posztja a jövőben is megmarad, függetlenül a megszerzett képviselői helyek számától.

Jámbor László portálunknak a kontinuitás fontosságát emelte ki, vagyis azt, hogy a megkezdett programokat és projekteket folytatni lehessen. Erre szerinte leginkább a „Lunter csapat” győzelme esetén van garancia, mivel ők ebben a választási időszakban is elfogadták és felkarolták a déli járások képviselőinek prioritásait. A Nagykürtösi járás megyei képviselője örömét fejezte ki a másod-, és harmadosztályú utak felújítása, valamint az Ipoly-hidak építése kapcsán, amelyek ügyében éppen a mostani ciklusban sikerült elérni jelentős előrelépést. Példaként említette az ipolyvarbói híd múlt heti alapkőletételét, valamint az Ipolyhídvégi és Drégelypalánk közötti híd alapkőletételét, amelyre a jövő héten kerül sor. (Forrás: Virsinszky Tamás, ma7.sk)
)