A Szövetség az oktatási minisztériummal tárgyalt.

Petíció

A párt petícióját támogató több mint 500 aláírásnak köszönhetően a Szövetség az oktatási minisztériummal tárgyalt. A tárcaközi egyeztetésben ugyan több kritikus pontban is eredmény született, az azonban továbbra sem jelenthető ki, hogy az egyetemek autonómiáját sikerült teljes mértékben megvédeni. 

A szaktárca visszalép a rektorválasztás igazgatótanácsi vétója ügyében, így az egyetemek vezetőjének megválasztása továbbra is döntő többségben az intézmények akadémiai szenátusának kezében marad. A törvény része marad az is, hogy az egyetemek karokra oszlanak, amelyek élén a dékán áll, és az igazgatótanácsnak ezek kiválasztásába is minimális beleszólása lesz. 

A minisztérium viszont továbbra is hajthatatlan az egyetemek költségvetése ügyében, ezek elfogadását teljes mértékben kivennék az egyetemi önkormányzat kezéből. 

A Szövetség két héttel ezelőtt indított petíciót, amely a törvénytervezet legkirívóbb részeit módosító javaslatokat négy konkrét pontban tárgyalja.