Reakció a kormány jövő évi költségvetés-tervezetére

Sajtótájékoztató

Szlovákia jövő évi költségvetése volt a témája annak a sajtótájékoztatónak, amit kedden délután a Magyar Szövetség tartott pozsonyi székházában Forró Krisztián elnök és Gyimesi György alelnök részvételével.

Forró Krisztián elmondta, a Magyar Szövetségét aggasztja, hogy az ország eladósodottsága tovább növekszik. A második pillér kapcsán kiemelte, a jövő nyugdíjasai számára az elfogadott módosítás komoly veszélyeket jelent, s az eddigi rendszer sem ideális. Egyúttal arra is kitért, az egészségügyi járulékok emelése újabb nehézséget jelent majd a kis- és közepes vállalkozók számára, amelyek egyébként is nehéz helyzetben vannak, pedig ők jelentik a gazdaságunk gerincét. A pártelnök hangsúlyozta, a költségvetés tervezete ismét megmutatta, a kormány elfeledkezett Szlovákia déli és keleti régióiról, ami minden a térségben élő állampolgár számára rossz hír, tartozzon bármilyen nemzetiséghez, s mindez csak erősítheti az amúgy is növekvő elvándorlást.

Gyimesi György, a Magyar Szövetség alelnöke a konkrét költségvetési témákat mutatta be. A politikus szerint a konszolidáció a leginkább használt kifejezés az elmúlt hónapokban, a költségvetés ezek szerint egyet jelentett a konszolidációval. Ezt szerette volna elérni Gyimesi szerint már az Ódor-kormány is, de a politikus úgy véli, a szakértői kormánynak ezen a területen nem sikerült igazából semmit sem tennie, és a felelősséget az új kormányra tolta, miközben volt lehetősége takarékoskodásra. Az alelnök úgy véli, a konszolidáció alapjában véve nem rossz, de az emberek érdekeit kell szolgálnia. 

Forrás: Részlet Rajkovics Péter ma7.sk tudósításából:
https://ma7.sk/gazdasag/magyar-szovetseg-aggaszto-hogy-tovabb-novekszik-az-orszag-eladosodottsaga