Összetartozunk

Komárom

A Felvidék több, magyarok lakta településén is tartottak és tartanak megemlékezéseket a nemzeti összetartozás napja alkalmából. 

Komáromban délután rendezték meg az Összetartozás táncát, amely felett Forró Krisztián, a tavaly egységessé vált felvidéki magyar párt, a Szövetség elnöke vállalt védnökséget, és amelynek keretében mintegy ezer gyermek táncol egyszerre különböző helyszíneken, így adva tanújelét az összetartozás érzésének. Forró Krisztián az évforduló kapcsán azt mondta: bár a sors úgy hozta, hogy 102 évvel ezelőtt országhatárokkal próbáltak éket verni a magyarok közé, bebizonyosodott, hogy a nemzet nem ismer országhatárokat, magyar nemzet csak egy van. Hangsúlyozta: a felvidéki magyaroknak is - bár lehetnek különböző világlátásúak - kell, hogy legyen egy közös céljuk, mégpedig az, hogy gyermekeik, unokáik magyarként tudjanak boldogulni a szülőföldjükön.

A Csallóköz központjának számító Dunaszerdahelyen a Pázmaneum polgári társulás szervezésében szombaton este tartották a Trianoni gyertyagyújtás elnevezésű rendezvényt. 

A trianoni békediktátum évfordulójához 2010 óta másképpen tud hozzáállni a felvidéki magyarság - jelentette ki Bárdos Gyula, a legnagyobb felvidéki magyar kulturális-közéleti szervezet, a Csemadok elnöke a felvidéki Éberhardon, Apponyi Albert gróf végső nyughelyén, a nemzeti összetartozás napjának alkalmából tartott megemlékezésen szombaton. (MTI, fotó: Szövetség)